Altípusok

Az invazív emlőrák nem egy betegség, hanem különböző jellegű, egymástól akár nagymértékben is eltérő, rosszindulatú melldaganatok összefoglaló neve.  Ahogy nincs két egyforma beteg, úgy nincs két egyforma mellrák sem.  Ha ehhez hozzávesszük még egy adott tumoron belüli (intratumor) heterogenitást, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy minden betegnél csak a rá kizárólagosan jellemző kórképnek megfelelő egyedi terápiát szabadna használni a legjobb eredmény elérése érdekében.  Ezt jelenleg sajnos sem onkológiai ismereteink, sem gazdasági forrásaink nem teszik lehetővé.  Azért jó hír is van: az utóbbi évtizedek mélyreható onkológiai kutatásai és sikeres gyógyszerfejlesztései alapján mégiscsak tudunk szelektálni a különböző daganatcsoportokra leginkább hatékony terápiák között.

Ehhez először is a beteg tüzetes megvizsgálására, alapos kikérdezésére,  valamint a rosszindulatú tumorszövet több szempontból történő kielemzésére van szükség.  Alapvető fontosságú a részletes patológiai szakvélemény, de a különféle képalkotó vizsgálatok is elengedhetetlenül szükségesek az optimális kezelés megtervezéséhez.  Az így létrejött részletes diagnózis alapján a beteg gyógyulásán dolgozó onkológiai munkacsoport (onkoteam) jól behatárolt szabályok alapján, különféle altípusokba (alcsoportokba) sorolja a daganatot.  Az osztályozás szempontjait, valamint az egyes altípusok jellemzőit az alábbiakban röviden ismertetjük.

Molekuláris altípusok

Perou és munkatársai 2000-ben közölték először nagy jelentőségű kutatásaik eredményét mellrákban.  42 beteg génexpressziós vizsgálata során megállapították, hogy az emlődaganatok közös molekuláris jellemzőkkel rendelkező csoportokba sorolhatók. Az elmúlt húsz évben sok kutatócsoport vizsgálta és továbbfejlesztette az új molekuláris osztályozási rendszert.  Számos tanulmány foglalkozik ezzel a témakörrel napjainkban is – néhol egymásnak kicsit ellentmondó eredményekkel …  Ugyanakkor ma már rutinszerűen használják diagnosztizálásra és a legalkalmasabb gyógyszerterápia kiválasztására a következő négy klinikai mellrák altípust: Luminális A, Luminális B, HER2-pozitív és tripla negatív.  A mindennapi gyakorlatban a felosztás négy fehérje immunhisztokémiai meghatározásán alapul: ösztrogénreceptor, progeszteronreceptor, HER2-receptor és Ki-67 proliferációs marker. Az alábbi táblázat részletesen mutatja a besorolás módját és a molekuláris altípusok főbb jellemzőit.

Szövettani altípusok

Egyes melldaganatokra speciális hisztomorfológia jellemző.  Ezek többnyire ritkán fordulnak elő, mindössze 6-10%-át teszi ki az összes emlőráknak. A többi daganat szövettanilag két csoportra osztható: invazív duktális karcinóma (IDC: 65-80% gyakoriság) és invazív lobuláris karcinóma (ILC: 10-15%), illetve ezek kevert formája (IDC/ILC: 4-8%).  Mint a nevük is mutatja: az IDC a duktusokból, azaz a tejvezetékekből indul ki, míg az ILC a lobulusokból, azaz a lebenyekből.  A WHO új szabályozása szerint az IDC jelenlegi hivatalos megnevezése: Nem Speciális Típus (NST).

Rosszindulatú emlődaganatok hisztomorfológiai csoportosítása

A hét altípus reprezentatív immunhisztokémiai profilja (Green AR et al. 2013)